A madarakat először Francis Willughby és John Ray rendszerezte 1676-ban kiadott Ornithologiae művükben. Carl Linnaeus ezt felhasználva alkotta meg saját rendszerét 1758-ban. Az ő nyomán a madarakat osztályként tartják nyilván, filogenetikailag a Theropoda kládba sorolhatók. A madarak meszes héjú tojással szaporodó, melegvérű gerinces állatok. Mellső végtagjaik szárnyakká módosultak. Járólábaik vannak, melyeken megtalálható a jellegzetes csüd (lábtő és lábközépcsontok összenövése), amely elősegíti a landolást. Szegycsontjuk tarajos, melyhez erős mellizmok tapadnak, így segítve a repülést. A madárfajok nagy része ma is repülő életmódot folytat. Testüket tolltakaró borítja, csontjaik üregesek, légzsákokat tartalmaznak; ettől erősek, de könnyűek. Fogak helyett csőrük van. Méretük az 5 cm-es méhkolibritől a 2,75 m-es struccig terjed.

A méhkolibri a világ legkisebb madara. Elsősorban nektárral táplálkozik, de a tojók a fiókákat rovarokkal is táplálják. Naponta akár 1500 különböző virágot is felkereshet. A nevét apró termetéről és a másodpercenként 30-80 szárnycsapás által keltett hangról kapta. Repülés közben meg tud állni egy helyben, sőt hátrafelé is tud repülni.

Méhkolibri. A fotó forrása: Charles J Sharp / Wikipedia

Kifejlett hím méhkolibri. A fotó forrása: Charles J Sharp / Wikipedia

Tojó méhkolibri. A fotó forrása: Charles J Sharp / Wikipedia

A madarak mintegy 10 ezer fajjal a gerincesek második legnépesebb osztálya. Ennek több mint fele énekesmadár. Ebből Magyarországon közel 400 faj fordul elő. A legtöbb faj szociálisan monogám, még akkor is, ha a párok nem mindig hűségesek. A párkapcsolat többnyire egy tenyészszezonra szól, néha több évig is eltart, de élethosszig ritkán. Néhány faj poligám, ezek lehetnek poligün fajok (egy hím, több nőstény), vagy poliandriát gyakorlók (egy nőstény, több hím). A nőstényeket tojóknak nevezik. Tojásait a legtöbb faj fészekbe rakja, de azok a fajok is saját testmelegükkel költik ki fiókáikat, amelyek nem építenek fészket. A legtöbb faj kikelés után még továbbgondozza fiókáit. A házityúk képes megtermékenyítetlen tojásokat is tojni.

Több madárfaj is fontos az ember számára; ezek egy része háziasított. Az ember tevékenysége miatt a 17. századig több száz, a 17. századtól 100-120 faj halt ki, és további 1200 faj veszélyeztetett. Megfigyelésük az ökoturizmus fontos része.

A madárvilág változatossága. A fotó forrása: Concerto / wikipedia

A különböző madárfajok táplálkozása változatos. Fogyasztanak nektárt, gyümölcsöt, növényeket, magokat, de dögöt és más állatokat is, gerincteleneket és gerinceseket egyaránt, köztük más madárfajokat. Mivel nincsenek fogaik, emésztőrendszerük alkalmazkodott a rágás nélkül megevett táplálék gyors emésztéséhez.

Vannak generalisták, akik többféle módszerrel többféle táplálékot fogyasztanak, míg a specialisták csak egyféle módszert használnak, és erősen válogatósak. Sok faj gerincteleneket, gyümölcsöket és magokat szedeget, de vannak fajok, amelyek lesből támadva kapják el apró zsákmányukat. A kártevőket elfogyasztó madarakat szívesen látják a gazdaságokban. A nektárevők (kolibrifélék, nektármadárfélék, lórifélék) koevolválódtak táplálékadó növényeikkel, és ecsetszerű nyelvük van. A kivifélék és gázlómadarak hosszú csőrükkel keresik gerinctelen zsákmányukat; a gázlómadarak fajonként változó hosszúságú csőre és módszerei különböző ökológiai fülkékre utalnak. A búvármadarak, bukórécék, pingvinek és alkák víz alatt üldözik zsákmányukat, míg a szulafélék, jégmadárfélék, csérfélék légi vadászok, amelyek a levegőből csapnak bele a vízbe. A flamingófélék, három prionfaj, és néhány kacsa a vizet szűri. A libák és a réceformák főként legelnek.

Egyes madarak, mint a fregattmadárfélék, a sirályfélék és a halfarkasfélék kleptoparaziták, azaz más madaraktól lopnak élelmet. Viszont nem ez a fő táplálékforrásuk; a halászattal, vadászattal szerzett élelmüket egészítik ki. Egy kutatás a nagy fregattmadarak álarcos szuláktól való lopásait vizsgálta. A cikk szerint átlagban csak 5%-ot lopnak, és ebből táplálékuk legfeljebb 40%-a származik. Egyes fajok dögöt esznek; vannak, amelyek emellett vadásznak is, mint a sirályok, varjúfélék és más ragadozók, és vannak, amelyek nem, ezek a keselyűk.

Barnatorkú nektármadár. A fotó forrása: ltshears / NatureAtYourBackyard / Flickr / wikipedia

A madarak ökológiai szerepe igen sokféle. Számos fajuk generalista, és világszerte elterjedt, sokuk pedig szélsőségesen specializálódott az élőhelyéhez vagy a táplálékához. Még egy olyan „egyszerű” élőhelyen is, mint az erdő, az egyes ökológiai fülkék madárvilága rendkívül eltérő, változatos lehet. Más fajok élnek például az erdő legfelső lombkoronaszintjén, a cserjeszinten, és az aljnövényzet szintjén.

A madarak között egyaránt találhatunk növényevőket, ragadozókat, és dögevőket. A magevők fontos szerepet játszanak az egyes növények elterjesztésében, ugyanis ürülékükkel nagyobb területre hordják szét a magokat. A nektárral táplálkozó madarak a táplálékul szolgáló növény megporzásában játszanak nélkülözhetetlen szerepet (főleg a trópusokon). Ezek között gyakran nagyon szoros koevolúciós kapcsolat figyelhető meg: a növényt kizárólag egyetlen madárfaj képes megporozni, amely pedig csak a növény nektárjával táplálkozik. Ilyen kapcsolat figyelhető meg például számos kolibrifaj esetében.

A ragadozók főleg rovarokra, kisebb emlősökre, más madarakra vadásznak. A vízimadarak a prédaállatok populációinak szabályozásán kívül fontos szerepet játszanak a vízpartok talajának, és a tengervíz tápanyatartalmának megújításában. Ez különösen a tengerpartok, tengeri szigetek tápanyagszegény talaján kolóniákban fészkelő fajoknál fontos.

A partvidéktől távol eső szigeteken gyakran madarak töltik be az egyébként emlősök által elfoglalt ökológiai fülkéket, mivel az emlősök oda nem voltak képesek eljutni. Tipikus példa erre az Új-Zéland szigetén őshonos kereru, vagy a mára már kihalt moák. Új-Zélandon a növényeken olyan adaptációk láthatók, amelyek a moáktól védik őket.

Forrás:

wikipedia

Felső kép: fprose / Pixabay