Az elmúlt évtizedben a méhállomány vészesen csökkenni kezdett, és erre már nemcsak a méhészek, de a tudósok, kutatók is felfigyeltek. 1962 óta a dolgozó méhek száma például 90%-os csökkenést mutat. Ez már egy komoly probléma világunkban, hiszen a méhek eltűnésével a mi földi küldetésünk is véget érhet. A méheknek ugyanis nemcsak a finom mézet köszönhetjük, amit kitartó, kemény munkával állítanak elő, hanem befolyással bírnak bolygónk szépségére is. Azt, hogy egy ilyen élhető, gyönyörű világban élhetünk, az elsődlegesen az ő érdemük.

A világ élelmének 90%-át képező 100 terményből 70-nél játszik szerepet a méhek és más rovarok, állatok beporzása.

A méhek kihalásának pontos okait még mindig kutatják, de az biztos, hogy több minden is szerepet játszik ebben. De vajon milyen veszélyekkel kell szembenézniük a méheknek a mindennapokban? Összegyűjtöttem 7 olyan problémát, ami sajnos közrejátszik abban, hogy egyre kevesebb méhnek van esélye a túlélésre.

1. Atkák

A méhekre a legnagyobb veszélyt az atkák (ázsiai méhatka, légcsőatka) és egysejtűek jelentik.

Az ázsiai méhatka a háziméh ektoparazitája (test felszínén élő élősködő). Ezek az atkák csak méhek kolóniáiban élősködve képesek szaporodni. A méhek testfelületén megtapadva azok szövetnedveiből táplálkoznak, miközben további kórokozókat (pl. vírusokat) is terjeszthetnek. A terjesztett betegségek hatására a mézelő méh kolóniája legyengül és a méhész szakszerű gondozása nélkül a fajta immunitási jegyeinek (öntisztítási ösztön) hiányában elpusztul. A gondatlan méhész és/vagy a szakszerűtlen kezelés hatására a vegyszerekre és más gyógymódokra immunitást szerez, majd a méhész vándorlásának következtében gyorsan terjed. Ezért a fajt korunk méhészeinek legnagyobb ellenségének tartják, hiszen közvetlenül (vérszívás) és közvetve (fertőző betegségek terjesztése) egyaránt veszélyes élősködő. Mivel a méh "vére" nem tartalmaz vérlemezkéket, vagy véralvadási faktorokat, ezért az atka vérszívása után a szúrt sebek nem gyógyulnak be, ami további fertőzések forrása lehet.

Ázsiai méhatka méhbábon. A fotó forrása: Wikipedia

Az erős fertőzöttség okozta betegség, a varroatózis, az egész méhcsalád pusztulását okozhatja. A betegség elleni gyógyszeres védekezés viszonylag nehézkes, ezért jelentős gazdasági károkat okoz. Gyógyszeres kezelés nélkül a nem rezisztens fajták családjai három év alatt kihalnak.

Az atkapopuláció növekedése és csökkenése követi a méhcsalád életritmusát. Vérszívás után a nyitott méhsejtekbe petéz. A lerakott peték a fedett méhsejtekben fejlődnek ki, majd az újszülött méhvel együtt elhagyják a méhsejtet, hogy vérszívás után hónapról hónapra duplázzák a populációt.

Van egy másik atkafajta, ami viszont a háziméh belső parazitája. Ez pedig a légcsőatka.

Fiatal, legfeljebb két hetes méheket támad meg. Télen, amikor nincs fiatal méh, akkor a szárnyízületet keresi meg, ahol szúrásával lebénítja a szárnyat, így a gazdaméh röpképtelenné válik. Méh nélkül az atka rövid időn belül elpusztul. A méhek röpképtelensége többnyire tél végén észlelhető, ugyanis csak a téli méhek élnek olyan sokáig, hogy rajtuk a betegség elhatalmasodjon. Év közben nincsenek specifikus tünetek, csak a család néptelensége lehet gyanús. A légcsőatka jelenlétére utalhat, ha a méhek szárnya kicsavarodott, ám csak laboratóriumi vizsgálattal lehet biztosan felismerni.

Egy méh légcsöveiben akár több száz atka is élősködhet.

2. Növényvédőszerek

Sok problémát okoz a méhek számára a növényvédőszerek nem megfelelő, vagy túlzott használata. Ezek közül a méhek számára veszélyesek a neonikotinoid hatóanyagok, Clothianidin, Thiacloprid, Imidacloprid, Thiamethoxam, fenilpirazolt (Fipronil) és piretroidot, valamint a Chlorpyrifos vagy Dimethoat hatóanyagokat tartalmazó szerek, ezért ezek használata egyáltalán nem javasolt. 2018-ban az Európai Unió államainak többsége a neonikonitoidok betiltásáról döntött. Néhány tagállam, köztük Magyarország is, az agrovegyipari lobbi mellé állva a betiltás ellen szavazott.

3. Madarak és rovarok

A méhek természetes ellensége több madár, így a gyurgyalag, a fecske, jó néhány fullánkosdarázs, pl: Philanthus triangulum, rablólégy- és pókfaj.

A gyurgyalagnak például már a neve (merops ógörögül, apiaster latinul = méhevő, méhészmadár) is sejtetni engedi, hogy darazsakat és méheket is fogyaszt, némileg ellenálló a szúrásukra, de kitépi a fullánkjukat és a méregmirigyüket, mielőtt lenyelné őket. A rovarokat röptében kapja el. Akár 250 méhet is elfogyaszthat egy nap. Egy spanyol kutatás szerint táplálékának 69,4%–82%-át a háziméhek teszik ki, bár ez kevéssé érinti a családokat, mivel a kaptárak csak a dolgozók kevesebb, mint 1%-át veszítik el emiatt.

A gyurgyalagok és a méhészek között épp ezért már régóta konfliktus van, sok méhész kiirtaná őket, de távolról sem fogyasztanak annyi méhet, mint azt sokan gondolnák. Legfeljebb az esős napok jelenthetnek kivételt, vagy ha a kaptárakat a gyurgyalagtelep közvetlen közelében helyezik el, szinte felkínálva a méheket.

Reptében kapja el a rovart a gyurgyalag. A fotó forrása: Pierre Dalous (az év képe 2012)

4. Betegségek

A méhek betegségeit vírusok, baktériumok, gombák okozzák. Megkülönböztetjünk a kifejlett méhek és a fiasítás betegségeit. Vannak más tényezők, amelyek zavarják a családot, hőveszteséget, éhezést okoznak, növelik a betegségek iránti fogékonyságot, vagy hasonlókkal járnak.

A főbb betegségek:

• Atka (ázsiai méhatka élősködő) okozza a legfőbb veszélyt
• Deformált szárny vírus
• Légcsőatkakór, bejelentésköteles, Magyarországon nem jelentős
• Nozéma bélbetegség, hasmenést és éhezést okoz
• Nyúlós költésrothadás, rohadt trutymó, gyógyíthatatlan, bejelentésköteles
• Enyhe költésrothadás, bejelentésköteles
• Költésmeszesedés
• Költéskövesedés
• Tömlős költésrothadás
• Feketekór
• Kaptárelhagyás, CCD (Colony Collapse Disorder) egy rejtélyes jelenség
• Malphigi-amőba
• Kis kaptárbogár. Az utóbbi időben elterjedt kártevő, mely már megtalálható Észak-Amerika nagy részén, és Ausztráliába is behurcolták. Csak ugyanazokra a vegyszerekre érzékeny, amikre a méhek is, így nem lehet ellene kémiailag védekezni.

5. Mézvadászok

A méhek mézének megszerzésére évszázadokig használt módszer a méhek leölése volt, amely úgyszintén nem tett jót az állománynak. Ezt a legtöbb országban (Magyarországon 1947-ben) a földművelésügyi és mezőgazdasági minisztériumok megtiltották. A méhek jó időben tudnak mézet készíteni, és ezt azért teszik, hogy télen legyen mit fogyasztaniuk. Több táplálékot tesznek el, mint amire szükségük van. Ha az emberek elvesznek tőlük egy keveset, akkor az még nem jelent veszélyt rájuk nézve, de ha az összeset ellopják tőlük, akkor sajnos a méhek éhen pusztulnak télen.

6. Éghajlatváltozás

Ez elsősorban a nagyobb testű méheknek nem kedvez. Néhány évvel ezelőtt amerikai kutatók osztották meg egy tanulmányuk eredményét, amely során nyolc éven keresztül 20 000 méhet és dongót vizsgáltak a Sziklás-hegység térségében. Azt szerették volna megtudni, hogy a méhek hogyan reagálnak a különböző környezeti és hőmérsékleti változásokra. A tanulmányt a "Proceedings of the Royal Society B" szaklapban jelentették meg. A vizsgált szub-alpesi területen a környezeti feltételek évről-évre változnak, a tavaszi hőmérséklet sokkal magasabb, a hó pedig hamarabb olvad el. Így az ott élő élőlények különösen érzékenyek a klímaváltozásra. A kutatás során felfigyeltek arra, hogy a kaptárt alkotó, nagyobb méhek, például a művészméhek, a kőműves méhek és a poszméhek (dongók), nem bírják a hőmérséklet emelkedését, így a számuk jelentősen csökkent. Ezzel szemben viszont a földbe fészkelő, kisebb testű méhek száma megemelkedett.

A képen egy poszméh látható. A fotó forrása: Seaq68 / Pixabay

A poszméhek az ökoszisztémában a fő beporzók, de ők azok, akik a legkevésbé tűrik a hőséget. Ha tehetik, akkor hűvösebb régiókba költöznek. A poszméhek az egész világon elterjedtek, fajszámuk 400 és 500 közé tehető. Legnagyobb fajszámban Belső-Ázsiát népesítik be, míg a trópusokon nem igazán jellemzőek, csak szórványosak. Közép-Európában az egyik legkutatottabb rovarcsoport, annak ellenére, hogy fajszámuk igencsak alacsony: 28 faj él ezen a területen. Fészkelési szokásaik és méretük miatt is jóval kiszolgáltatottabbak társaiknál.

Azóta több tanulmány is készült, és a fentihez hasonló amerikai kutatások arra az eredményre jutottak, hogy az Egyesült Államok területén élő méhfajok számának csökkenése a környezeti éghajlatváltozásokkal állhat összefüggésben.

7. Élőhelyek elpusztítása

A méh gyűjtögető életmódot folytat. A méhek nagy mennyiségű pollent visznek át virágról virágra. Amikor leszállnak egy virágra, a méh bundájára rátapadnak a pollenszemcsék. A következő virágon a pollen egy része átkerül annak bibéjére. A többi pollent a méh a hátsó lábain levő pollenkosárban gyűjti össze. A beporzás a pollen átjuttatása a növény hímivarszervéről (a pollent termelő porzóról) a női ivarszervre (bibére) – a szaporodási folyamat elengedhetetlen része. Ahhoz, hogy eljusson a nektárig, a méhnek át kell férkőznie a porzókon. Eközben a pollen rátapad a vékony szőreire, és ahogy a méh virágról virágra száll, viszi magával a pollent is. A következő virágra érkezve a pollen rátapad a ragacsos bibére – a virág beporzása megtörtént. Egyetlen háziméh 200-300 virágot látogat egy kirepülés alkalmával, ami hihetetlen nagy munka. Amikor befejezte a gyűjtögetést, visszarepül a kaptárba, ahol súlyos terhét a lépekben, vagyis a tároló cellákban helyezi el. Pont ott, ahol a petéit is lerakja, és úgy teszi le őket, hogy a lárvák könnyen elérhessék, mivel számukra ez a legjobb táplálék.

A méhek nem keresnek nektárt olyan virágon, amelyek már be vannak porozva, ehhez pedig segítségül a növények sajátos jelzőrendszerrel szolgálnak a méhek részére, hogy azok meg tudják különböztetni a már beporzott virágokat. Azok a virágok, melyek még nincsenek
beporozva, kinézetre és illatra vonzóbbak a méhek számára, így a rovarok a megfelelő virágra szállnak.

A méhek hosszú ideje társadalmunk fontos szereplői. A korábbi évszázadokban vályogház falába vagy nádtetős tetejébe fészkeltek és akkor még nem gyújtották és verték le őket. Mára a helyzet megváltozott, építkezési módjaink kedvezőtlenebbek számukra. Amikor mi úgy döntünk, hogy megsemmisítjük ezeket a vadvirágos, szép réteket, és inkább házakat, vagy gyárakat, esetleg mást építünk a helyükre, akkor a méh nem tudja elvégezni a gyűjtögetést, és élete veszélybe kerül. Éppen ezért fontos, hogy a városban is próbáljunk megfelelő élőhelyet biztosítani a beporzók számára. Szerencsére egyre többen állnak ki a zöldterületek fenntartása mellett.

Vannak például olyan részek városokban is, ahol már egyáltalán nem nyírják a füvet, a vadvirágokat, a növényeket. Ezek olyan területek, ahol van virágzó sövény, kiskert, közösségi kert, vagy változatos növényekkel telepített park, virág borította erkély, és ezzel máris segítettünk. Több helyen magok elvetésével gondoskodnak arról, hogy színes, változatos és illatos virágok foglalják el a területet. Így a méhek és más beporzók könnyen rátalálnak otthonukra, amit méhlegelőknek, vagy méhmenedéknek is szokás nevezni. Ezek a helyek roppant hasznosak, és egyre több település dönt úgy, hogy megtart ilyen részeket, ezzel élőhelyet biztosítva a fontos beporzóknak.

Vadvirágos mező. A fotó forrása: NoName_13 / Pixabay

Mindannyian tehetünk azért, hogy megmentsük ezeket az értékes rovarokat. Városban is képesek vagyunk a méhek számára egészséges természeti környezetet kialakítani – tiszta levegőt, fákat, virágokat és paradicsomot az erkélyen. Azzal is nagyon sokat segíthetünk, ha olyan növényeket ültetünk udvarainkba, kertjeinkbe, melyeket a méhek nagyon szeretnek, mint a kasvirág, a kerti sáfrány, más néven krókusz, a jácint, vagy a körömvirág. Ezek a növények vonzzák a rovarokat, és biztosítják a számukra szükséges táplálékot.A beporzást végző kis csíkos barátaink az egészséges ökoszisztémák kulcsfontosságú tagjai. Ne feledkezzünk meg róluk.

Forrás:

wikipedia

zummizeria.hu

Felső kép: ELG21 / Pixabay